2025/01/25

Részvétel a Winter Satellite Workshopon Espooban

Új munkahelyem, a Pécsi Tudományegyetem "A PTE Utazó Nagykövete" címmel pályázatot hirdetett 2024. novemberében a 2025-ös évre. Grandiózus 250 ezer Ft-os támogatást lehetett nyerni konferencia részvételre. Ebből regisztrációs és napi díjra aligha telik, így egy ingyenes, pát napos konferenciát kerestem ismerős terepen. Így találtam rá a Winter Satellite Workshopra, amit Espooban, az Aalto Egyetemen szerveztek 2025. január 20-23. között. Éppen a Pannon Űrlabor megalapításán dolgoztam, ezért szerettem volna valami ezzel kapcsolatosat előadni. Végül más témával regisztráltam ingyenes, majd a PTE megfelelő osztályán át repülőjegyet és szállást foglaltam. Sajnos a szállás lefoglalása elég unortodox módon történt. Egy jó barátom szerzett volna olcsó szállást, amit le lehetett mondani baj esetén, de a PTE-val kapcsolatban álló iroda egy sokkal drágább megoldást talált, amit kénytelen voltam elfogadni. Sebaj, a lényeg, hogy sínen voltam (mint József Attila). 


Útban a Magyar Keddre, ahol régi barátokkal találkoztunk.

2025. január 20-án hétfőn a vonaton derült ki, hogy a járatomat törölték, csak másnap, azaz 21-én tudtam kiutazni, de így együtt utaztam Szilviával vállalkozó és szintén a konferenciára utazott. Útközben beszéltünk egy orvosi kísérletről, amit felrakna a PTE MIK CubeSatra. Két mérnököt javasolt, hogy vonjunk be a CubeSat építésbe, Kingát és Tamást. Aznap már nem jutottunk el a konferenciára, de magyarokkal találkoztunk Helsinkiben. Először Ildikó kijött értünk a reptérre, majd elvitt minket ebédelni egy svédasztalos sushi büfébe. Szilvi és a Ildikó is Gyulaiak és együtt jártak általános iskolába. Oda érkezett a férje, Janne, illetve a kislánya. Onnan a szállásunkra mentünk, majd a Magyar Keddre. 


A konferencia központ bejárata. 
 
Szerdán (2025. január 22.) végre találkoztam személyesen is Őrssel, aki hat-nyolc egyetemi CubeSat építését támogatja a szakterület miniszteri biztos asszonyának forrásaival a következő pár évben, köztük talán a PTE-ét is. Délelőtt már előadtam, az előadás közérthető és sikeres volt. Utána meghívott a pécsi születésű nagykövet asszony egy munkaebédre a magyar nagykövetségre, Helsinkibe, amely a konferenciának helyet adó Aalto Egyetem közelében található, Magyarország egyetlen tengerpartján. Részt vett az ebéden Emilia, volt kolléganőm a Helsinki Egyetemről, illetve Pekka, a finn G6 program vezetője. Másik oldalról pedig Őrsön kívül Tibor ült a PTE-ről. A követségre autóval vittek, komornyik nyitotta a gépkocsiajtót megérkezés után, pezsgővel kezdtünk, majd zöldbab levest, gomba salátás bélszínt ettünk burgonyapürével, amit epres panna cottával fojtottunk le. Ehhez magyar vörös bort szervíroztak, a desszerthez pedig tokajit, végül kávét. Közben bemutatkoztam, beszéltem a kutatásaimról, elmondtam, hogy a PTE-ről jöttem, és a lehetséges együttműködésekről beszéltünk. Később hasznos információkat osztottam meg a követséggel, a magyarokkal (a Wigner Fizikai  Kutatóközponttal, azaz a másik munkahelyemmel és velem, azaz a PTE-vel) korábban már együttműködő finn kutatók nevét, hogy sikeresebbé tegyem a követség munkáját, azaz a finn-magyar űripari kapcsolatok fejlesztését. 


Az Aalto Egyetem elég tapasztalt műholdak építésében.  

Szerdán kora délután találkoztam egy magyar programozóval, aki műholdas kommunikációt fejleszt sima mobiltelefonon keresztül. Később, délután Őrsöt mutattam be jó pár embernek (pl. Kalevinek az Oului Egyetemről, aki több magyar projektben vett részt korábban), közben pedig minél több emberből, minél több hasznos tanácsot igyekeztem kihúzni a PTE MIK-es CubeSat fejlesztéssel kapcsolatban. Köztük volt Maria, akit az EUROPLANET EU program támogatásával 2023. májusában meglátogattam a Finn Meteorológia Intézetben (FMI), továbbá 2010-2012 között béreltem a lakását Helsinkiben. Megtudtam Jouni volt irodatársamtól, aki Eija-nak dolgozik a Sodankylai Geofizikai Obszervatóriumban, Lappföldön, hogy megalapították a LapSatot, ami egy kis műhold tesztelő hely, vákuum kamrával, tisztaszobával, illetve rázópaddal. Miután bemutattam Neki Őrsöt, ingyenes tesztelési lehetőséget ajánlott fel a programja, így a PTE MIK-es CubeSatnak is. Este poszter szekción és vacsorán vettem részt, ahol Rami turkui professzorral beszéltem egy nagy energiájú részecskéket észlelő műszerről, amely CubeSatba szerelhető és pénzért bárkinek előállítják. Megnéztem Szilvi első- és társszerzős poszterét, tájékozódtam a VLASIATOR hibrid Maxwell-Vlasov kód csatolásáról egy korábban általam használt ionoszféra kódra. Megismertem Dávidot, aki kis méretű ballonokat épít Veszprémben. Szerdán éjjel leadtam Őrsnek a programjában résztvevő PTE-s oktatók és diákok kezdeti listáját. Pécsre fog jönni februárban és előadást tart.



Tibor, Őrs és sudárságom a workshopon.

Csütörtökön még beszéltem Esaval, volt osztályvezetőmmel az FMI-ből, aki most a konferenciát rendező Aalto Egyetemen dolgozik, továbbá a Suomi 100 kisműhold program vezető kutatója és bemutattam neki Őrsöt. Később a már említett Rami turkui professzorral is sikerült beszélnünk, majd az általam lefoglalt asztalnál ebédelt a három magyar küldött a Metso svédasztalos étteremben. Utána kimentem a reptérre és hazarepültem.


Finn csemegék: piima (erjesztett tej), rák, lazac és hering. Mindegyik nagyon hiányzott.

Ez a szűk szakmai konferencia a járattörlés ellenére nagyon sikeres volt szakmailag, kapcsolatépítési szempontból, illetve a PTE-t is sokfelé reklámoztam utazó nagykövethez méltóan. Nagyon köszönöm a program támogatását.