“Minden klappol”

Anna-Mari pont két hete utazott haza, talán mostanra kiheverte az utolsó órák izgalmait.

Szóval, hatalmas dilemma előtt álltunk: Anna-Mari a nap közepén távozott, ráadásul pont akkor volt értekezletünk az új munkahelyemen. Nem éreztem helyesnek, hogy ne vegyek részt, ugyanakkor eddig Anna-Mari mindig kikísért a reptérre, és én is őt, akár Orléans-ban, akár Párizsban voltam. Ráadásul este jöhettem volna haza az üres lakásba. Elég borzasztó, hogy berendezkedtünk itt a közös életre és utána hazamegy. Sajnos, vagy inkább szerencsére a gyűlést lefújták, én pedig hazatekertem villámgyorsan és együtt ebédeltünk még utoljára. Akkor tette Anna-Mari a később elhíresült kijelentését: „Nagyon jó itt! Minden klappol.” Nem kellett volna.  

Elindultunk a reptérre. Közben megérkezett a szociális számom és az új bankkártyám is. A kártyát aláírtam egy tollal és gyorsan zsebre vágtam. Leértünk a buszmegállóba, ahol is megmutattam a kártyát Anna-Marinak és kiderült, hogy letörlődött róla a tinta. Anna-Mari adott egy alkoholos filcet, amivel aláírtam a kártyát. Nem kellett volna: túl vastag, ezt nem fogják elfogadni. Visszaadtam neki a tollat, ő pedig elrakta. Sajnos a kupakot nem raktam rá, ő meg nem vette észre, így összefirkálódott a táskában lévő narancssárga kalapja. Ezen dühöngött egy sort, majd felszálltunk a buszra. Ott mindig szenvedek, mert miután a sofőrnél veszem meg a jegyet, amíg elrakom, elindul a busz, én meg támolygok egy jót. Most is így történt, ráadásul Anna-Mari négy keréken guruló bőröndje Newton első törvényének engedelmeskedve nem változtatta meg mozgásállapotát, és a gyorsuló buszhoz képest elindult hátra. Elszáguldott egy babakocsi mellett, majd a nagy szemeket meresztő apuka és egy nyugdíjas néni között a busz hátsó falának vágódott. Megúsztam. Mindezek után Anna-Mari alig kapott levegőt.

Remélem, így kevésbé vérző szívvel repült haza. Mindenesetre elég borzasztó, hogy a lakás üresen tátong nélküle.

Új munkahelyem, a Finn Meteorológiai Intézet

Már áradoztam a lakásról, amit Anna-Mari készített fel új, közös életünkre, és az országról is; most következzen, ami ittlétünk okát és lényegét adja: az új munkahelyem, a Finn Meteorológiai Intézet. Akárcsak a többi újdonságról, erről is csakis legfelső fokban lehet beszélni. Először is, mit keres az FMI-ben egy „okleveles továbbá”?* Nos, régebbi munkahelyem, a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetének profilja anyagtudomány, relativitáselmélet, biofizika, neuronhálók kutatása, űrfizika és végül és utolsósorban némi részecske és magfizika volt. Ugyanígy bújik meg az „Earth Observation Unit”, azaz Földfigyelési Osztály az FMI vadonatúj, világos, korszerű és kényelmes épületében. Tavaly nyáron másfél év kihagyás után egyszerre rengeteg helyen hirdettek meg űrfizikai posztdoktori állásokat. A három ajánlat közöl rövid, alig két napos helsinki tartózkodás és az intézetben dolgozókkal való megismerkedés után úgy döntöttem, hogy nekem (és nekünk) itt a helyem (helyünk).

Az FMI a Kumpula Space Centerben található. Ez a Helsinki Egyetem területét jelenti. Szemben van egy tanszék, ahol szintén űrfizikával foglalkoznak. Eredetileg oda jelentkeztem állásra és nem sikerült, de átküldték az anyagomat Minnának, akit korábbról már ismertem. Tuijával karöltve úgy döntöttek, hogy meghívnak egy interjúra és előadásra. Az interjún két ember helyett hatan voltak, nagy rémületemre. Még aznap eldöntötték, hogy decembertől jöhetek. Ebből november 2 lett, majdnem október, csak akkorra még nem találtunk lakást. Jól esik, hogy fantáziát láttak bennem. Olyan 30 ember dolgozik az osztályon, ennek fele doktorandusz, vagy posztdoktori ösztöndíjas. De lehet, hogy a kétharmada is, még nem ismerek mindenkit. Mindenki, a postás, a takarító, a titkárnő, a szakács, a mosogatónő és a kantin pénztárosa is beszél angolul, ami kissé megkönnyíti az életemet. Ha Orléans-ban is így lett volna... Azonnal adtak laptopot belépés után, amit bent képernyőre és billentyűzetre csatlakoztatva használhatunk. Pendrive helyett egy 1 TB-s merevlemezt kaptam, csak úgy a polcról. De még ez előtt lefényképeztek és kaptam egy nyakba akasztható belépőkártyát. Még jó, hogy ing volt rajtam.

Utána kaptam egy mágneses kulcsot, amivel be- és ki kell jelentkezni. Olyan, mint a blokkolókártya a KFKI-ban, de nem kell számolni. Reggel 06:00-09:00 között kell érkezni és 15:15-19:00 között kell távozni. A napi munkaidő 7 óra 15 perc + ebédszünet. Adtak egy kártyafüggetlen mobilt is, vonalas telefon helyett. Némi problémáim voltak a levelezésem átköltöztetésével, a helpdeskről kiderült, hogy olyan, mint a Telenor üzletközpontja otthon. Az alagsorban öltöző, konditerem és szauna vár munka után. Ebéd 11:00-13:30 között a földszinten. Háromféle ételből lehet választani, önkiszolgálás van, a saláta ingyenes. A finn konyha nekem ízlik, és elég sokat esznek. Franciaország után ez a Kánaán. Harmadmagammal ücsörgök az irodámban, elég szép nagy íróasztalom van, amire nem lát rá senki. A kollégák jól beszélnek angolul és igen képzettek, intelligensek. Elsősorban numerikus szimulációkban vannak a szeren, de észleléshez is értenek. Nagyon igyekeznem kell, mert nem lesz könnyű lépést tartani velük. Ha nyomtatni vagy scannelni kell, ott a fénymásoló a folyosón. Minden újságcikk megjelenési költségét kifizetik, amelyen szerepel az FMI neve. Aki ide bekerül, annak amíg tudnak, szereznek munkát (és fizetést). Pl. én sem azon a projekten dolgozom, amire felvettek, majd januártól.

Végezetül annyit, hogy van egy csak mágnes kulccsal nyitható zárt és fedett kerékpártárolója az intézetnek. Kb. 20 perc bringával, bár ma fedeztem fel egy rövidítést. Két buszjárat is áthalad a kampuszon azzal kb. 30 perc az út haza. Ez maga a mennyország az RMKI és az LPC2E után.

*A fizikus és csillagász szak elvégzése után egy olyan diplomát kapott mindenki az ELTE TTK-n, amelyben a végzettség felsorolásánál ez szerepelt: „fizikus, továbbá csillagász”. Egyértelmű, hogy a továbbá szó nem vessző, kötőjel avagy az „és” szócska helyett került a diplomába, hanem végzettséget jelöl. Aki megírja, hogy milyet, az kap egy boci csokit.

Az első hetünk Helsinkiben

Miután szeptember 1-jén eldőlt, hogy állást kapok a Finn Meteorológiai Intézetben, továbbá találtunk lakást november 1-től, orosz tulajdonú nemzeti légitársaságunk akcióját kihasználva majd egy mázsa cuccal (Anna-Mari: 36 kg, én: 35 kg + bringa 28 kg) kirepültünk Helsinkibe. Házigazdáink a Baja-Ferihegy útvonalon kialakult kellemes vonat- és testszagunkat, továbbá még kellemesebb lábszagunkat érzékelve nem mondták vissza a megállapodást. Szerintem jól jártunk. Mármint Anna-Mari és én: a lakás elvileg alig másfélszer akkora, mint az Orléans-i, de jóval kényelmesebb. Van erkély, még ha kilépni nem is lehet, a konyha egybenyílik a szobával, kaptuk egy hatalmas gardróbszekrényt, továbbá van sütő és mosógép is. A lakáshoz jár szuterén és kerékpártároló is, ahová vélhetően nem piszkítanak be a ház lakói, mint Orléans-ban. A szaunát még nem próbáltuk ki. Az FMI busszal húsz percre van – bár első nap egy órámba került a bejutás, vissza pedig másfélbe -, bringával szintén húszra. A környék nem is parkos, inkább erdős, végre megint van futópályám. Télen igyekszem majd gyorsabban futni a jegesmedvéknél.  

Sajnos az első héten nem sok mindent láttam a környékből. Reggel sötétben mentem (itt nyolckor kel a Nap) és sötétben érkeztem, de még a repülőtérről is éjjel érkeztünk. A város gyönyörű, rendezett, tiszta. Az emberek barátságosak, segítőkészek és szinte mindenki jól beszél angolul. Van egy metróvonaluk és vagy tíz villamos, továbbá megszámlálhatatlan buszjárat. Sajnos nekem még egy ideig sima jegyet kell vennem, amivel kb. egy órát lehet utazni tetszőleges átszállással. Ezt meg lehet venni a sofőrnél €2.5-ért, ami a legdrágább opció. Lehet automatánál venni, akkor csak kettő, és €1.8 a villamosjegy. Ha majd lesz végre szociális számom, akkor vehetek a helyi lakosok számára elérhető kedvezményes jegyet (erről egy másik bejegyzés fog szólni). A megállók nevét kiírják finnül és svédül is, felszállásnál be kell mutatni a jegyet, a busz csak akkor áll meg, ha benyomom a stop gombot. Sajnos azt nem tudtam az első nap, hogy a busz itt is le kell inteni, mint Rómában, különben nem áll meg. Csütörtök estére tudtam összeszerelni a paripámat és pénteken tekertem be először az intézetbe. A reggelek már jó csípősek (tegnap pl. havazott), de szinte minden út mellett kiépített kerékpárutak húzódnak az út mindkét oldalán. Ha kell, alul- és felüljárót építenek. Az autósok lassan vezetnek és udvariasak. Nagyon fura surrogó-ropogó hangot adnak ki a kerekek menet közben. Megnéztem, és igen, fent vannak a téli gumik, ami alatt itt a hazánkban tiltott szöges gumikat értik. Ebből nem állnak ki szögek, jó pár alumínium cöveket ágyaztak a gumiba. Ezt az óraállításig, azaz október végéig fel kell rakni, vagy megbünteti őket a rendőr. Nem is csoda, mert pl. tegnap este és délután esett a hó, előtte pedig derült éjszakákon fagyott és reggelre eljegesedtek az utak. Emiatt hamarosan nekem is szöges gumikat kell vennem a bringára, sajnos €40-50 darabja. Persze nem itt, hanem az internetről rendelve, mert itt minden műszaki cikk és ruha nagyon drága. Szerencsére az élelmiszert olcsón is meg lehet venni, ha figyel az ember.

Az intézetről máskor írok, a hétvégi kalandjaink érdekesebbek. Nos, számos előnye van annak, ha Anna-Marival él az ember. Pl. van szépérzéke és nem fél vásárolni, persze fizetni én szoktam. Rengeteg időt tölt idegesítő apróságok vásárlásával, de előbb-utóbb kiderül, hogy azokra bizony szükség van. Ha egyedül érkeztem volna, akkor pár edényen és egy normális ágyon kívül aligha vásároltam volna bármit is. Életünk azonban sokkal egyszerűbb és komfortosabb lett néhány bútor, edény és bögre megvásárlásával. Rövid internetes mustra után úgy döntöttünk, hogy az IKEA nevű istenség oltárán áldozunk a Fogyasztás Templomában. Megnéztük az útvonaltervezővel, hogy hogy jutunk el a Hakaniemi-ig a 23-as busszal, ahonnan a Vantaa-i IKEA-ba indul az ingyenes busz, felkerekedtünk, majd jól pofára estünk, ugyanis a Mindenszentek napját 1-éről 6-ára, szombatra tolták a finnek, mert ők szeretnek dolgozni. Azért érdemes volt bemenni, mert szép idő volt, és sétáltunk egyet a városban. Nagyon furcsa a napsütés errefelé: Nap alacsonyan áll, most már 20° alatt delel. Emiatt az égbolt északi része sötét, továbbá a felhőkre árnyék vetül, mint otthon napnyugta előtt. Lesz ennél rosszabb is, a téli napfordulókor ugyanis alig 7° magasan delel majd a Nap, alig lehet majd látni. Persze nyáron meg alig süllyed 7°-kal a horizont alá, ami vastagon navigációs, esetleg polgári szürkületet jelent. Aludni nem tudunk, majd megyünk bringázni. 200 km felett úgysem tekertem még egy nap. Anna-Marit majd időnként defibrillálom. A parabola antennák is igen furcsán állnak, ugyanis a geostacionárius pálya, azaz égi egyenlítő 30° magasan van. Emiatt jóval laposabb szögben merednek az égbe.  

Szóval jót sétáltunk a városban, ebédeltünk, bevásároltunk és este elmentem futni az erdőbe. Másnap kibuszoztunk Vantaa-ba. A Hakaniemi-n éppen bolhapiac volt, de mi maradtunk a multinacionális rémnél. Anna-Mari nélkül sohasem hívtam volna tetemre a szörnyet, de ő ismerte már minden csínját-bínját a zarándoklatnak. A felső szinten megnéztük a bútorokat, majd bezabáltunk barna mártásos-áfonyalekváros svéd húsgombócból. Lent összeválogattuk az edényeket, bögréket, alátéteket és a bútorokat. Rövid vita után meggyőzettem, arról hogy én fehér színű polcos kávézóasztalt és fehér előszobaasztalkát szeretnék venni. Így utólag jó döntés volt, illik a szobához. Ezek után jött a harci feladat: a hazatérés. Az ingyen buszra várva megtapasztaltam, hogy itt is vannak bunkók: két printer típusú hölgyemény (HP, azaz Hewlett-Packard) rágyújtott és jólesően bagózott a sorban állva. Ez még otthon is tirpákság, de itt tilos a megállókban dohányozni (és ezt általában be is tartják), ezért különösen furcsa volt. Nagy nehezen hazavergődtünk, a rendes 23-as buszon nagyon vasvilla szemeket meresztett ránk pár néni, kicsit sok volt a pakk. Itthon a bringa csavarhúzóival raktam össze az bútorokat és a kávéfőzőt használtam kalapácsként, de megérte: szebb és kényelmesebb lett a lakás.  

Most megyek futni az erdőbe. Következik a beszámolóm a munkahelyemről és a kalandjaim a Maistraatti-val. Utóbbi különösen tanulságos lesz.